BemutatkozásA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzés-szervezési Önkormányzati Társulás 2008-ban pályázatot adott be a Szatmár-beregi TISZK szakmai fejlesztése címmel a Társadalmi megújulás Operatív Program keretében. A pályázatot siker koronázta, hiszen a Társulás 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A Társulásban 6 önkormányzat 12 intézménye végzi összehangoltan a mintegy 9 ezer szakképzésben résztvevő tanuló oktatását.
A társulás céljai: A szakképzés összehangolása térségi és regionális szinten, az intézmények együttműködésének következtében. A szakképzésből kikerülő pályakezdők elhelyezkedésének mutatói javuljanak a fejlesztéseket követően, valamint a gazdasági élet szereplőinek a szakképzésbe történő bevonásával. A kidolgozott szakmai programelemek bevezetésével a hátrányos helyzetű fiatalok, fogyatékos emberek, nők és roma fiatalok szakképzésbe történő beléptetése és elhelyezkedése is támogatható. Továbbképzési tevékenység lefolytatása a TISZK intézményeinek pedagógusai számára. Nyomon követési és értékelési tevékenység a tanulók és munkaadók körében végzett adatgyűjtéssel. Intézményi profilok kialakítása a források koncentrált felhasználásával. A moduláris rendszerű szakképzés bevezetésével, a munkaerő piaci igényeknek megfelelő olyan nyitott rendszerű szakképzés megteremtése, amely a munkában állók, és munkanélküliek számára lehetőséget biztosít az élethosszig tartó tanulásra. A TAMOP 2.2.3. számú pályázat ezen a célok megvalósulását hivatott segíteni.
|